23. nap: 2011. július 18. hétfő: Valjala (Saaremaa-sziget)- Sinima (Hiiumaa-sziget), 95 km (össz: 2477 km).

A Tamjärv Bed & Breakfast.

A Tamjärv család nagy vendégszeretettel gondoskodott kerékpáros vendégükről. Adam gazdag reggelivel és kávéval várt reggel. Amíg evés közben beszélgettem vele és édesapjával, magamban hálát adtam a Jóistennek, hogy sűrűn hozott össze ilyen csodálatos emberekkel az utam során.

Észtország legrégibb temploma, Valjalában Saaremaa szigetén.


Mielőtt újra útnak indultam volna, átmentem az utca túloldalára, hogy közelebbről megnézzem Valjala falu középkori templomát. Ez az ország legrégibb álló temploma, és jó állapotban megmaradt, az eredeti 13. századi freskók maradványaival, melyeket a templom felépítése után nem sokkal készítettek. Azon tűnődtem, hogy vajon miként néztek ezekre a szent képekre a 7-800 évvel ezelőtt erőszakkal megtérített észtek. Csodálattal? Áhitattal? Esetleg gyűlölettel? Hány generáció kell ahhoz, hogy egy új vallás beágyazódjon? És mennyi ahhoz, hogy teljesen eltűnjön, mint ahogy az a mai nyugati világban megfigyelhető?

Szerencsére ez már régen történt.

Saaremaa szigetén van egy nagyon különleges hely, mely a kozmoszhoz és a keresztény idők előtti pogány imádat korához kötődik. Kaaliban, a sziget fővárosa, Kuressaare közelében indultam a keresésére. Itt a 7600 és 3500 évvel ezelőtti időszakban valamikor becsapódott egy 40-50 tonnás meteorit, 15 km/másodperces sebességgel. Hihetetlen ősrobbanás lehetett, mely felülmúlt mindent, amit az emberiség addig tapasztalhatott. Nagyon valószínű, hogy ezt a borzasztó eseményt említi a Kalevala is, a finnek mitikus eposza, mint a mérges istenek által a Földre küldött katasztrófát.
A becsapódás helye napjainkban nagyon csinos tájelemet képez: a kráter bő 100 méter átmérőjű, a közepén egy kis zöld tóval. Meglepődve láttam, hogy mennyire meredek a kráter fala. Megmértem a GPS-szel: a tó vízszintje és a fal legmagasabb pontja között 15 méter szintkülönbség volt.


 Az én Stonehenge-pillanatom Kaaliban.

Hirtelen ösztönösen megértettem az ősembert, aki a félelem és tisztelet kevérékével állt itt, és imádság szent helyéül választotta a helyszínt. A kráter északi és nyugati falán kőfalak nyomait találták. A tudosók azt feltételezik, hogy a tóban áldozatokat mutattak be. Szinte meg tudtam érinteni a pogány hitvilágot, ahogy ott álltam. Ritka találkozás volt a természet roppant erejével.


Saaremaa egykori vezetőjének háza.

Továbbtekertem Kuressaaréba, ahova koradélután érkeztem meg. Egyenesen a város gyönyörű kastélyába mentem, mely a 16. századi reformáció előtt a katolikus püspök székhelye volt. A magasságából és a falvastagságból ítélve bizonytalan idők lehettek. Ma múzeumként működik, a kastélyparkban zenei előadásokat szerveznek, mint pl. a ma kezdődő Kuressaare operafesztivál.

Az utazásom előtt megkerestem a múzeum igazgatóját, de sajnos nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy eltölthetnék-e egy éjszakát a kastélyban. Aztán Vahur Kukk (Mikulás bölcs szavainak kedves tolmácsa egy héttel ezelőtt) újra megpróbálta megszervezni a dolgot, és sikerült is neki: a kastély ajtajta nyitva állt előttem egy éjszakára. Sajnos azonban az értesítő e-mailt túl későn (tegnap este) kaptam meg, amikor már Adam családjánál találtam magamnak szállást.


Nem bicajozhattam volna, ha még mindig itt lennének.
  

A kastélyba mindenesetre ingyen bemehettem. Megnézem a szovjet elfoglalásról szóló kiállítást, mely a kastély múzeumgyűjteményének része. Érdekes, sőt mint meglepődve megtudtam, néha még vicces is volt. A kiállítást magyarázó szövegek itt-ott szarkasztikusak voltak, ami az elfoglalás szomorú történetét kicsit emészthetőbbé tette. Elég nagy rész szólt Saaremaa helyzetéről 1945 és 1991 között: a szigetet, mivel ez Észtország legnyugatibb és így Svédországhoz közel eső része, a Vörös hadsereg tiltott zónának nyilvánította. Sok tengerész és légierő egység állomásozott itt, sőt még a NATO kommunikációit lehallgató központok is voltak. A külföldiek egyáltalán nem jöhettek a szigetre, de még az ország más részeiből érkező észtek sem jöhettek át, csak a szigetlakóknak volt bejárásuk, persze kizárólag speciális utazási engedéllyel. Egy utazás Saaremaaból vagy vissza olyan volt, mintha az ember a vasfüggönyön át ment volna.


Don Quijoténak tetszett volna ez a hely.
 
Délután rohannom kellett északnak, hogy elérjem a mai egyetlen kompot Saaremaaból Hiiumába. Gyorsan tekertem és kb. 2 óra alatt értem el Triigi kikötőjébe, olyan 40 km-re. Közben nagyon gyorsan megnéztem az anglai szélmalmokat, Saaremaa gazdasági történelmének eme némai tanúit. Ez a sziget egyetlen helye, ahol 5 malom megmaradt egy rakáson. Észtország más részein is látni szélmalmokat, de itt a szeles szigeteken több maradt meg közülük.
Az egyórás kompút után örültem, hogy Hiiuma szigetére értem. Ez a második legnagyobb észt sziget, leginkább erdők borítják. Saaremaanál csendesebb, kevesebb ember utazik ide nyaranta, ez jobban tetszett nekem is. A sziget legnyugatibb pontja felé igyekeztem: itt van Maris Hellrand, a Tallinn2011 iroda nemzetközi kommunikációs vezetőjének a nyaralója a tengerparton. Fél éven át leveleztünk időnként, és szerettem volna vele személyesen is megismerkedni. Küldtem neki egy smst, miután Hiiumára értem, hogy ma este jöjjek-e el vagy inkább holnap reggel. Az utóbbi lett végül a megfelelő, mivel Maris éppen egy új kiskutyát szoktatott otthon.






Kizárólag echte hollandok tölthetik itt az éjszakát.


Elkezdtem valami alternatívát keresni az éjszakára. Hirtelen megláttam mégegy olyan helyre kis szélmalmot egy óriási rét közepén. Odamentem és kiderült, hogy az ajtaja nem volt bezárva. Bent az első emeleten a komplett örlőmechanika érintetlenül megvolt, alatta az alsó szinten pont elég hely volt, hogy elférjen a hálózsákom és a biciklim. Senki nem zavarta meg a csöndet, még egy jávorszarvas vagy bagoly sem. Nem vesztegettem az időt, bepakoltam a cuccomat, megágyaztam az improvizált hálószobámban, és elalvás előtt még gyorsan írtam egy új blogbejegyzést a laptopomon. Nagyon elégedett voltam a kombi iroda-hálószobámmal.


Egy újabb unalmas nap az irdoában.
 



 ide klikk a teljes, interaktív térképhez

0 kommentár:

Megjegyzés küldése